A Herbatica webáruház története: „A CBD most nagy durranás”

Juraj Gajdoš sosem szeretett volna hagyományos alkalmazottként dolgozni, ezért úgy döntött, vállalkozni fog. Sok sikeres vállalkozás története kezdődik így, de a folytatás mindig egyedi – csakúgy, mint a Herbatica termékei. Ismerjék meg Jurajt és a Herbatica működésének hátterét!

Ha valaki 6 évvel ezelőtt Pőstyénben, Szlovákia legismertebb fürdővárosában járt kirándulni, és valamiféle ajándéktárgyat keresett, meglehet, hogy éppen Jurajék boltjába tévedt be. A kis boltban már akkor is kapható volt egy kis polcon néhány orosz gyógyhatású készítmény. Egy apró véletlenen múlott csupán, és a kis polc lassacskán egy egész boltra és webáruházra növekedett.

De milyen folyamatok vannak a háttérben? Hogyan indult a természetes alapú kozmetikai szerek árusítása és miként folyik a kiválasztás? Miért környezetkímélőbb a műanyag ragasztószalag, mint a papírból készült? Mindezekről, és még sok másról is beszélgettünk Juraj Gajdoš-sal, a Herbatica társalapítójával.

A weboldaluk szerint a család már 20 éve kereskedelemmel foglalkozik. A kezdetektől természetes alapú készítmények árusításával foglalkoznak?

Nem mondanám. Családi cégként indultunk, hagyományos bolttal rendelkeztünk Pőstyénben – Szlovákia legnagyobb fürdővárosában. Különböző termékeket árultunk, főként olyanokat, amelyek a város jellegéhez illettek, ilyenek voltak az ajándéktárgyak. Ugyanakkor most már a boltban is találni természetes kozmetikumokat is, valamint orosz gyógyhatású készítményeket.

Ezek szerint a boltban még megmaradt az eredeti kínálat is?

Nem, tulajdonképpen 3 üzletünk van, az egyikben tisztán Herbatica termékek, a másik kettőben egyéb is helyet kap.

Hány ember dolgozik a Herbatica-ban? A szülők is be vannak vonva?

Körülbelül 10 ember dolgozik nálunk, a szülők már csak alkalmanként csatlakoznak.

Egy polc kettőre bővült, majd háromra, ma pedig egy egész bolt van már

Mi volt az impulzus, amely nyomán 2015-ben megalapította a Herbatica-t, majd természetes kozmetikumokat kezdett árulni?

Mint ahogy sok ember, aki vállalkozásra adja a fejét, én is vágytam az önmegvalósításra, hogy legyen saját projektem. 2015-ben nem tűnt túl jó ötletnek számomra, hogy elmenjek egy másik cégbe dolgozni alkalmazottként, ezért úgy döntöttem, saját vállalkozást alapítok. Az motivált, hogy a munkán keresztül a lehető legnagyobb mértékben megtaláljam magamat, a vízióimat, és hozzátegyek valamit a világhoz, ami körbevesz.

Miért éppen az Oroszországból származó gyógykészítményekre esett a választás? Miért olyan különleges ez?

Úgy mondanám, hogy ez egy piaci rés volt, amely nagyon kis mértékben létezett csupán. Sok érdekes vállalkozás jött létre véletleneken keresztül, és mi is ilyen módon találtunk rá az ötletre. A termékek engem, illetve bennünket találtak meg, mi pedig utólag visszatalálunk a termékekhez. Tehát véletlen volt. /nevet/

Miféle véletlen? Az utcán sétálva észrevette a bolt kirakatában az orosz készítményeket?

Igen, nagyjából. A boltban az anyukám különböző kínálattal kezdte a működést, amelyek közt természetes hatóanyagú készítmények is voltak, egyebek mellett Oroszországból. Egyetlen polccal kezdett, aztán egyből lett kettő, majd három, ma pedig már egy egész bolt van.

Azt szokták mondani, hogy a csomagolás adja el a terméket, de ez ennél a terméknél nem érvényes. Itt a minőség számít.

Térjünk vissza 6 évvel korábbi időszakra. Amikor megalapította a boltot, a természetes alapú termékekről még nem volt ennyi elérhető információ. Hogyan reagáltak a vásárlók?

Mi a kezdetektől igyekeztünk keresni a lehetőségeket, hogy célzottan azt a közönséget érjük el a hirdetéseinkkel, akiket érdekelhet a dolog. Az interneten több lehetőség van, aminek köszönhetően célzottan, csak a konkrét célközönségnek szól a reklám. Azt lehet mondani, hogy jól reagáltak az emberek.

Mi volt a helyzet a cirill betűs csomagolással?

Az orosz csomagolások általában egyszerűbbek, mint amihez mi hozzászoktunk, másrészt a minőség a lényeg, amit a termék képvisel. Még ha azt is szokták mondani, hogy a csomagolás adja el a terméket, de ez a filozófia ezeknél a termékeknél nem igazán érvényes, itt sokkal inkább a minőség számít.

A webáruházában a vásárlók az étrendkiegészítőktől kezdve a fogkefén át széles választékot találnak. Mivel indult a webáruház?

Olyan termékekkel kezdtünk, amelyek az orosz orvoslás alapvető elemeihez tartoznak. Ilyen a homoktövis, a Bajkál fenyőtoboz, ezek nagyon különleges, jól ismert hatóanyagokkal rendelkeznek. De például a shungit is az elsők között volt.

Engedjük, hogy a vásárlók inspiráljanak bennünket

Később más országokból származó készítményekkel is bővítettek. A webáruházban például Marokkóból származó olajok is találhatóak, amelyek egészen exotikusnak számítanak.

Igen, Marokkóból is. Marokkónak nagyon érdekes termékei vannak, például a lávaagyag, amelyet a hölgyek a bőrükre és hajukra használnak. Fügekaktusz olajuk is van, amely nagyon értékes és drága, lényegében kaktuszból készült olajról van szó. Ezen kívül sokszor hagyjuk magunkat inspirálni a vásárlók által, gyakran ők irányítanak az újdonságok felé, attól függően, hogy mit szeretnének nálunk látni.

Tehát ha sok vásárló azt mondja, hogy például étrendkiegészítőt szeretne Costa Rica-ból, akkor ezzel is bővül a kínálat?

Első lépésként valószínűleg piackutatást végzünk, felmérjük, hogy mennyire bonyodalmas a beszerzés, behozatal, mennyi a reális vásárló, a Google szerint milyen a potenciális kereslet, milyen a konkurencia. Mindezek után, tehát a rendelkezésre álló adatok, valamint a tapasztalatok és tudásunk szerint döntünk. De alapvetően igen, a világ tele van érdekes és szép gyógynövény alapú termékekkel, most éppen a CBD olaj felfuttatásán dolgozunk. 

Ezek a termékek és hatóanyagok lényegében már régtől léteznek, 2000-3000 évvel ezelőtt is használták őket, tehát nem éppen újdonságról van szó, ugyanakkor a mostani vásárlókat tájékoztatni kell az anyag tulajdonságairól. Valóban fantasztikus termékek, kipróbáltuk saját magunkon.

Van elképzelés, hogy miként közelítik meg a vásárlókat egy ilyen újszerű termékkel?

Van elképzelés annyiban, hogy CBD termékek, krémek és millió más típusú dolog is bekerül a tervek szerint a kínálatba. Még az elején járunk a piacok összehasonlításának, de éppen ezért a rendkívül minőségi, bevált gyártókra összpontosítunk, amelyek már időtlen idők óta bizonyítottak a piacon. Olyan gyártóval dolgozunk, amely minőségi, fogyasztásra szánt kender termesztésével foglalkozik, laboratóriumai vannak, szóval úgy gondolom, hogy meg fogjuk tudni találni a piacon a helyünket. Fontos az ügyfelek tájékoztatása, hogy visszajáró vásárlókat szerezzünk.

A vásárló megérzi, ha olyasmit akarunk eladni, ami nem ér annyit

A CBD-re tehát minőségi gyártót választott. Saját márka, a Herbatica név alatt is árulnak termékeket. Ebben a tekintetben óvatosabban választanak beszállítókat? Hogyan működik a kiválasztási folyamat?

Természetesen nagy felelősséget érzünk, hiszen rá kerül a logónk, a nevünk. Nem azt akarom mondani, hogy a többi termékre nem ügyelünk, de a saját márkás termékekre még nagyobb figyelmet fordítunk. Például a tanúsítványokra, a minőségi összetevőkre. 

A termék az egész folyamat alfája és omegája. A lehető legjobb minőségű termékkel érdemes csak dolgozni, hiszen a vásárló előbb-utóbb felismeri, ha a termék nem ér annyit, amennyibe került.

Hogyan ellenőrzik, hogy a beszállító például Szibériában betartja-e, ami a tanúsítványon áll?

Különböző bevizsgálási folyamatok léteznek, de lényegében már az oroszországi termékek behozatalánál is egy igényes folyamatnak kell megfelelni. Ennek részét képezik a minőségről szóló bizonylatok és egyéb dokumentumok, ami azt bizonyítja, hogy mennyire megbízható a termék, milyen módon történt a feldolgozás, a gyártás, mikor készült, mikor került raktárra.

Ön és a családja használja a termékeket?

Természetesen, nagyon szívesen, és mi vagyunk azok, akik saját magukon tesztelik, enélkül nem is tudna működni.

Megtörtént már Önökkel, hogy kipróbáltak családon belül valamit, és nem voltak megelégedve a termékkel, ezért nem is került a termék a boltba?

Persze.

Egy korábbi beszélgetésben olvastam, hogy a vásárlóik 30%-a férfi. Ez a szám megváltozott azóta?

Ez egy izgalmas kérdés, de igen, véleményem szerint +-30%-ról van szó. Amikor átfutom a rendeléseket, látom, hogy körülbelül minden harmadik-negyedik vásárló férfi.

A vásárlók összességében visszatérők, vagy egyszeri vásárlók?

Úgy látom, hogy örömmel visszatérnek, illetve fogyasztási cikkeket is árulunk. Beállítjuk például az e-mailes automatizációt. Ha látjuk, hogy valamit vásároltak, és nagyjából kiszámoljuk és látjuk, hogy már fogytán lehet a termék, küldünk egy figyelmeztető e-mailt, hátha szeretne még rendelni. Sok vásárlónk örül, hogy megtalálták nálunk azt a terméket, amit előtte kerestek, és sehol máshol nem találtak.

Van olyan termék, ami különösen közkedvelt, és túlszárnyalja a többit?

A mumio. Ez egy ásványi eredetű anyag, amely főként tabletta formájában kapható, és még sok más formában is, mint a sampon vagy krém.

És a saját márkás termékek közt van ilyen?

Az argán olajat említeném, bio minőségben, hidegen sajtolva, ezt valószínűleg azért is kedvelik, mert már nagyon régtől készítjük. De azt hiszem a CBD hamarosan túlszárnyalja majd.

Az Instagramon észrevettem, hogy az Önök terméke Írországba is eljut. Mi volt az a legtávolabbi pont, ahová küldtek terméket?

Talán Amerikába. Küldtünk Máltára, Litvániába, Lettországba, Észtországba. A testvérem, Michal az Amazon-on árulja a Herbatica termékeket, ott elérhető az angol piac, a német és a többi nyugati ország is. Meglehet, hogy az amerikai vásárló ott talált meg bennünket. A jövőben elképzelhető, hogy Ázsiába is szállítunk majd. 

A Shoptet hatalmas tudás és tapasztalat tárháza

Érdekelne még a csomagolásról alkotott véleménye. Azt nyilatkozta, hogy a műanyag nem is annyira környezetszennyező, mint azt elsőre gondoljuk. Miként reagált a közvélemény erre a meglátására?

Sokat foglalkozom a csomagolóanyagokkal, beszélek a gyártókkal, csomagolást végző üzemekkel és emberekkel, akik a termékeinket is csomagolják. A műanyag nagyon jól reciklálható és szeparálható. Ezáltal, ha visszakerül a körforgásba, az újrafeldolgozás infrastruktúrája és a szétválasztás remekül tud működni, jól ki van találva. Például összehasonlítva a műanyag ragasztószalagot a papírból készült szalaggal, elmondható, hogy többszörös energiaigénye van a műanyag szalag elkészítésének.

Tehát átbeszélte ezt a témát olyan emberekkel, akik behatóbban értenek a csomagoláshoz?

Igen. Én ezt a gondolatmenetet először a Shoptet közösségben gyűjtöttem be, amelyben a csomagolással foglalkoztak. Ott szereztem anyagokat ahhoz a cikkhez is, amit aztán összeállítottam és kidolgoztam.

Ezen kívül vannak gyártóink és beszállítóink, akikkel szintén szoktam ilyesmiről beszélni, de a csomagolást végző személyzettel is megvitatom a kérdést. Tudom, hogy mostanság a műanyag a “gonosz”, de különbséget kell tenni, hogy mi a környezetkímélő, és mi az, ami csak annak tűnik.

Van egy olyan érzésem, hogy nem is igazán számít, mi lesz a szemét útja, miután felhasználták, hanem csak az, hogy hogyan mutat a pulton a boltban, vagy hogy miként mutat az Instagramon. Ez egy kicsit felszínes dolog napjainkban, erre szerettem volna felhívni a figyelmet. Feltételezem sikerült, nem kaptunk negatív értékeléseket, elküldtük a saját kommunikációs csatornáinkra is, a vásárlóinknak, a sajtónak, de nem kaptunk rossz visszajelzéseket.

Említette a Shoptet közösséget, ez azt jelenti, hogy a cég facebookos tanácsaiból is merít ismereteket?

Persze, hatalmas készleteket rejt ez a szakmai közösség, ami a tapasztalatokat és tudást illeti, mindenkinek javaslom, hogy ott tájékozódjon.

Akkor a Shoptet tanácsadás nem csak arról szól, hogy a nem működő dolgokra panaszkodnak az emberek?

Nem, egyáltalán nem. Inspiráció, motiváció, és nagyon sokszor új ismeretek gyűjtőhelye, szóval szuper.

Beszéljünk egy kicsit a webáruházról!

Beszéljünk egy kicsit a webáruházról: mi a leglényegesebb a jó működés szempontjából?

Ez egy nagyon tág téma. Az UX, tehát a felhasználói élmény mindenképp lényeges. Ha a vásárló felkeresi a webáruházat, meg kell, hogy találja a termékeket, könnyen bele tudja helyezni a kosárba, és egyszerűen be tudja fejezni a megrendelési folyamatot. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy ha van egy autója, akkor egyből tudja, melyik oldalon lesz a kormány, milyen formája lesz. Általánosságban azonban manapság az UX egy jól átlátható kérdés.

Tudna említeni egy olyan alapvető tanácsot, amely nélkül egy webáruháznak nincsen esélye túlélni?

A webáruháznak mindenképpen kell a minőségi tartalom, igényes reklámok és kommunikáció. Alaposan kell ismerni és érteni a terméket, amelyet el szeretne adni. Mindezt jó, ha még a reklám előtt tisztázza az ember. Az embereket egyre inkább érdekli a dropshipping, sokan mellékállásban, munka után működtetnek webáruházat. Nincs ezzel semmi gond, hiszen ez egy fajta passzív bevétel, de muszáj ismerni és érteni a terméket, tudni, hogy milyen nehéz, hogyan néz ki, a vásárlók ez után fognak bizalmat érezni.

És mi a helyzet a Shoptettel? A Shoptet rendszerében kezdte a webáruház működtetését?

Sokat mérlegeltem az egyes platformok közti lehetőségeket, és láttam a Shoptet előnyeit és hátrányait egyaránt, de rá kellett jönnöm, hogy az előnyökből több van. Nem első nekifutásra kezdtem a Shoptettel, hosszú, bonyodalmas keresési folyamat volt, mire így döntöttem. Úgy érzem jó lépés volt. 

Végezetül utolsó kérdésként: mi az, ami jó a vállalkozásban és egy webáruház üzemeltetésében?

Engem főként a technikai lehetőségek megértése és kiaknázása motivál, ezt a részt nagyon élvezem. Jó érzés, hogy megkönnyítjük az emberek életét, és nem csak a vásárlókét, de az alkalmazottakét is. Ha hatékonyan működtetjük a boltot, az embereink olyan területen hasznosíthatják az energiájukat, amiben tehetségesek, ami örömet okoz a mindennapokban.

Bejegyzés navigáció

Írj megjegyzést

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üzenet elküldésével elfogadja az adatvédelmi irányelveket