Az e-kereskedelem története

A világon több millió webáruház működik. Pontos számuk nem ismert. A Shoptet rendszere több mint 30 ezer webshopot szolgál ki, körülbelül annyit, amennyi webáruház Magyarországon működhet. De honnan indult az e-kereskedelem? Mi volt az első online eladott termék? Ezekre a kérdésekre keressük a választ ebben a bejegyzésben.

Az e-kereskedelem története cover

Egyes források szerint az első online értékesített termék egy nagy Pepperonis Pizza volt gombával és extra sajttal a Pizza-Hut-tól 1994-ben. És bár ez nagyon jól hangzik, sajnos nem igaz. Bár valóban a Pizza Hut-nál lehetett először online pizzát rendelni, nem az volt az első internetes eladás (bár nem sok hiányzott hozzá).

Ha meg akarjuk tudni, mi volt az első online értékesített dolog, vissza kell menni az internet történetében egészen 1969-ig.

Az internet ősét, az Arpanet-et azért találták ki, hogy számítógépek tudjanak egymás közt kommunikálni. Kezdetben a hadsereg által kezdeményezett kutatásokba az egyetemek is bekapcsolódtak, a fejlesztések célja az egyetemek közötti kommunikáció segítése volt – ahol úgy tudtak egymástól távol lévő emberek információkat cserélni, ahogy korábban még senki. Aztán egyszer valaki úgy gondolta, hogy rendel valamit az Arpanet rendszeren keresztül. Mit gondolsz, mi lehetett az, amit az egyik egyetemista rendelni akarhatott egy másik egyetemistától?

Marihuána. Valamikor 1971-1972 környékén.

Oké, de azért ezt mégsem nevezhetjük még online kereskedelemnek, nem igaz? Ahogy az sem lehetett az első internetes vásárlás (electronic shopping), amikor Jane Snowball, egy 72 éves brit nagymama margarint, tojást és kukoricapelyhet rendelt egy élelmiszerboltból 1984 májusában egy úgynevezett Video Tex segítségével. Ez a Video Tex tulajdonképpen egy TV volt, amely egyszerű menürendszer használatával, telefonvonal segítségével tudott továbbítani információkat. A néni rendelt, a bolt kiszállította, a rendelést pedig átvételkor készpénzben fizette ki a nagyi. Rendben, de ez semmivel sem volt több, mintha telefonon rendelt volna. Bár Michael Aldrich megoldása egyértelműen úttörőnek mondható, amely valószínűleg jelentősen hozzájárult a fejlődéshez, a technológia akkor még nem volt készen az e-kereskedelemhez.

Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, mi volt az első e-kereskedelmi tranzakció definiálnunk szükséges, hogy mitől is e-kereskedelmi egy adás-vétel. 

Első online megrendelések

A kulcs a Check Out, a rendelés véglegesítésének módja, ahol pontot teszünk a rendelésünk végére – mindezt biztonságos módon, bankkártyás fizetéssel. És a hangsúly itt a biztonságon van.

Ha ezt nézzük, akkor csak 1994-ig kell visszamenni az időben. Ekkor a Tim Berners-Lee által feltalált, és a ma is ismert internet még csak 3 éves volt. Az évszám egyezik, akkor lehet, hogy mégis pizza volt?

Nem.

Dan Kohn, egy sorozatvállalkozó volt, aki fantáziát látott az internetben. Kereskedelmi fantáziát. Egyik korai start-up vállalkozása a Net Market Company volt, ahol már tényleg az internet segítségével lehetett termékeket rendelni – biztonságosan. Ők bonyolították le a világon az első, e-kereskedelminek nevezhető tranzakciót 1994. augusztus 11-én, a vevő pedig az egyik barátja volt.

Gondolom kíváncsi vagy, mi volt a termék.

Egy Sting CD. Ten Summoner’s Tales. $12.48. Plusz szállítási díj.

Ez a termék előrevetíti az Amazon sikerét is, akik ugye könyvekkel kezdték el az online kereskedést.

Jeff Bezos, az amazon.com alapítója hosszú listát írt az internet segítségével sikeresen eladható potenciális termékekről. A lista alapján azt vizsgálta, mely termék lehet a legoptimálisabb. A könyvre esett a választás, ami ha belegondolunk, tulajdonságai alapján hasonló a CD-hez – egyetlen különbséggel: míg a CD értékesítése 1995-ben (az amazon indulásakor) még nagyon kezdetleges volt (a technológia még új volt), addig a könyvek értékesítési számai olyan nagyságokat mutattak, amire már érdemes alapozni egy új technológián alapuló vállalkozást: megvolt a vásárlói tömeg.

És innentől az amazon.com története már jól ismert… 

De mi volt a helyzet Magyarországon? Az Amazon indulását követően nem sokkal, 1996-ban itthon is elindult az első webshop, a zenebona.hu, amely több tízezer CD lemezt kínált weboldalán. A következő hazai szereplők – nem meglepő módon – könyveket vagy DVD filmeket kínáló online kereskedők voltak. Érdekes, hogy az első 10 webáruház közül ma már csak az ebolt.hu működik.

Persze a webáruházak nem hirtelen jelentek meg itthon sem. Elődeik, a katalógusáruházak már itthon is teljesítettek a 80-as években telefonon vagy postán leadott rendeléseket. Sőt, a német Ottó katalógus áruház hazájában már 1950-től működött.

Ahhoz képest, hogy a leírtak alapján jövőre még csak 30 éves lesz az e-kereskedelem, hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ez a fejlődés ma is töretlen. Nem késő még beszállni, elindulni az online kereskedelemben. Ha még nincs webáruházad, de már régóta tervezed, ne halogasd! Regisztrálj a Shoptet.hu oldalán, és hozd létre első webshopodat!

Bejegyzés navigáció

Írjon megjegyzést

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üzenet elküldésével elfogadja az adatvédelmi irányelveket